A Szerelem nem szégyen – régi filmek dalai
A Rátonyi Róbert Színház előadása.
więcej
A Rátonyi Róbert Színház előadása.
więcej
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Poniedziałek, 22 Maja 2023 15:00
A ’30-as ’40-es évek magyar filmslágereinek kamaraszínházi előadása élő zenei kísérettel, amely a kor hangulatát idézi két fiatal szív egymásra találásán keresztül. Az előadásban máig gyakran hallható örökzöld slágerek találhatóak, melyeket olyan zeneszerzők jegyeznek, mint Eisemann Mihály, Márkus Alfréd, Ábrahám Pál, De Fries Károly, Fényes Szabolcs.
Szereplők: Vörös Edit, Heller Tamás, Domoszlai Sándor
Közreműködik: a Palermo Band Gonda László vezetésével
Műsoridő: 70 perc szünet nélkül
"Azt hiszem, a Sors kegyeltje vagyok, mert már gyerekkoromban csodálatos emberek vettek körül, akiktől mindent megkaptam. Szeretetet, törődést, figyelmet. Irányt mutattak, tartást, kitartást és máig próbálok e szerint élni. Többnyire szándékosan. Olykor öntudatlanul. Ahogyan az életüket élték, ahogy a sorsukat elfogadták és befolyásolták. Ahogyan emberségükben és mesterségükben a legtöbbet akarták adni magukból."
Hogyan lett az erdélyi kis faluban felnövő fiúból egy gigaprodukció főszereplője? Majd az Yves Saint Laurent francia luxusdivatház egyik parfümjének a reklámarca?
Mesekoncert a Tokapippi-hegység népzenéjével. Hallgasd meg a lomofon és a konyharsona hangját és fedezd fel a lükeröpkét, a furmányos ormányost, a loposszumokat és a Tokapippi-hegység többi különös teremtményét ebben a mesés koncertben.
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.