Keresés
Close this search box.

művész


Krista Zsolt

Krista Zsolt

Az életkor és a lakóhely – mint két fontos jellemző – Krista Zsolt esetében feltétlenül élre kívánkozik. Egyrészt mert ő a legfiatalabb – mindössze tizenhat éves – tagja a társulatnak, másrészt mert Szalmatercsről jár be naponta az iskolába illetve a próbákra, szereplésekre . S így megy ez már tíz…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Az életkor és a lakóhely – mint két fontos jellemző – Krista Zsolt esetében feltétlenül élre kívánkozik. Egyrészt mert ő a legfiatalabb – mindössze tizenhat éves – tagja a társulatnak, másrészt mert Szalmatercsről jár be naponta az iskolába illetve a próbákra, szereplésekre . S így megy ez már tíz esztendeje, hiszen már az első osztályt is Salgótarjánban, a Dornyay Béla Általános Iskolában kezdte a bátyja – aki akkor gimnazista volt – kíséretében.

Krista Zsolt nagyon hamar, már óvodáskorában megtanult olvasni és belebele lapozott testvére tankönyveibe, s mesekönyveket is gyakran vett le otthon a polcról. Mind a mai napig élénken élnek emlékezetében Andersen „A rút kiskacsa” című történetének epizódjai. Úgy véli – s nem is alaptalanul – hogy a korai és gyakori olvasás is hozzájárult élénk képzelőerejének kialakulásához. S – mint mondta – aki nem tanul meg jól olvasni, annak nem okoznak ilyen élményeket a könyvek, hiszen figyelmét nem a tartalom, hanem a szöveg kibetűzése köti le. Először második osztályos korában vett részt megyei vers- és prózamondó versenyen s az alsó tagozatosok mezőnyében a második helyen végzett. Bár a Dornyay híres volt jó színjátszó csoportjáról, ő egyelőre maradt a pódiumnál és versmondóként szinte minden nagyobb iskolai ünnepségen, rendezvényen fellépett. 2010 decemberében nyolcadikosként a saját kategóriájában megnyerte a Kohász Művelődési Központ nagy hagyományú – akkor éppen negyvenedik – Váci Mihályról elnevezett városi vers- és prózamondó versenyét, amelynek a jubileum ünnepélyességére való tekintettel a Balassi Bálint Megyei Könyvtár volt a helyszíne. Azon a sikeres megmérettetésen szabadon választottként József Attila„Mikor az uccán átment a kedves” című versét mondta el. Erre a produkcióra figyelt fel Patakiné Kerner Edit előadóművész és meghívta a Vertich Színpadstúdió foglalkozásaira. A stúdióban „Edit néni” mellett a társulati tagok közül főként Sándor Zsombortól kapott sok segítséget.

Bár statisztaként szerepelt Müller Péter „Márta” című drámájának bérletsorozati előadásán is, az első komolyabb fellépése színjátszóként ugyancsak 2011 végén volt, amikor is Fésűs Éva „A kíváncsi királykisasszony” című mesejátékban Molnár Ernő rendező Krista Zsoltra osztotta a borbély illetve a herceg szerepét. 2012 januárjában a magyar kultúra napja, illetve a megyeszékhely várossá nyilvánítása 90. évfordulója tiszteletére összeállított „Fekete város fehér lélek – Történelmi tükörcserepek Salgótarján életéből” című, Susán Ferenc rendezte gálaműsorban epizódszerepet kapott egy, Handó Péter által írt hatvanas évekbeni jelenetben. 2012. május 29-én – amikor először léptek fel Zenthe Ferenc Színházként a József Attila Művelődési és Konferencia-központ színpadán – részeses volt T. M. Plautus ókori római szerző „A hetvenkedő katona” című előadásának. A vérbő vígjátékában Lurciót, a címszereplő Pyrgopolinices csavaros eszű, fiatal szolgáját – nyilván nem véletlenül – játszotta. Az előadást Salgótarjánban többször, majd Szécsényben és Pásztón is bemutatták.

A „felfedezése” óta eltelt bő két év esztendő során azonban elsősorban mint versmondó szerepelt sokat. Többek között fellépett Baglyaskő váránál a 700. évforduló alkalmából rendezett programban, a Szent István napi ünnepségeken, az idei magyar kultúra napján a „Kincses Nógrád” című összeállításban, a szépkorúak karácsonyán, a napenergia szövetség közgyűlésén, a lavinaomlás salgótarjáni áldozatairól való temetői megemlékezésen, mondott verset a Kakuk Lovasudvarban s jó néhányszor a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház rendezvényein. Mindezt saját tehetségén és szorgalmán kívül nem kis mértékben köszönheti Sándor Zoltán előadóművésznek, korábban a Pódium Stúdió, jelenleg a Zenthe Ferenc Színház művészeti vezetőjének, aki számít rá, bízik benne, rendre ellátja feladatokkal és szerkesztőként, rendezőként természetesen segíti is a versek értelmezésében, előadásában. Ezekben a napokban is készülnek egy József Attila verseiből összeállított zenés, irodalmi műsorra, amelyet „Minden rendű emberi dolgokhoz” címmel először Szécsényben, majd április 17-én a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház soros rendezvényén mutatnak be. A „szereposztás” szerint Krista Zsolt négyszer szólal meg: a címadó verset, az annak idején általa kiválasztott „Mikor az uccán átment a kedves”-t, a Zöld napsütés hintált”-t és a „Karóval jöttél”-t mondja el. Április 27-én, a tánc világnapján újra bemutatják a „Kincses Nógrád”-ot, amelyben a nyitóversen, Szabó Lőrinc az „Ipoly fűzei”-n kívül ezúttal a záróvers, Hrubik Béla „Imá”-ja is az ő tolmácsolásában hangzik majd el.

Krista Zsolt készül a szépkiejtési verseny országos döntőjére is: a részvételre az iskolai és a területi válogatón való sikeres szereplésre révén nyert jogot. Az utóbbin maximális pontszámot sikerült szereznie, amely nem gyakori ebben a műfajban (sem). S ez már átvezet egy másik nagyon fontos helyszínre, a Bolyai János Gimnáziumba, ahol az ötéves angol-magyar kéttannyelvű tagozatra jár: 10. osztályos. Félévkor a sok ötös mellé egyetlen négyes került a bizonyítványába. Azt még nem döntötte el, hogy hol tanul tovább, de az biztos, hogy humán területen. Addig még van három év – s bár okoz gondot a sok utazgatás, az alkalmanként késő esti hazatérés – a Zenthe Ferenc Színháztól semmiképpen nem akar elszakadni. Ebben a törekvésében tanárai és szülei egyaránt támogatják...

(forrás: Nógrád Megyei Hírlap)

A kíváncsi királykisasszony - Zenthe Ferenc Színház

A kíváncsi királykisasszony - Zenthe Ferenc Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • herceg, borbély

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!